Egykor a magyar labdarúgásban vezető pozícióban dolgozók nagy volumenű alakjait szokták felkérni arra, hogy egy-egy mai focimeccset szakkommentátorként értékeljen, illetve a találkozók után is ezek közül a nevek közül szólaltatnak meg hol ezt, hol azt az adott témában. Persze a múlt idő nem teljesen igaz, mert van, aki mostanság is valamilyen szövetségi poszton ül - esetleg tevékenykedik is, ha úgy hozza a sors -, de leginkább a véleményalkotásban jeleskednek jó páran az említettek közül. Ilyen az egyik kedvencem, Mészöly Kálmán is. A bor nem válik vízzé, így Kálmán bácsiból sem lett reálisan gondolkodó, higgadt szakember, továbbra is a maga vehemenciájával ostorozza az aktuális, külföldről szerződtetett szövetségi kapitány munkáját.

A szombati magyar-dán válogatott mérkőzés után sem tett másként, egy szuszra kijelentette, hogy ilyen remek hazai közönség előtt, egy verhető ellenféllel szemben elfogadhatatlan, hogy a mieink igazi csatár nélkül rohamozzanak (végül gól nélküli döntetlen lett az eredmény, ami jó is meg nem is a számunkra). Ez utóbbi mondatot már én teszem hozzá.

Nagyon igaz, hogy ez az egyik sarkalatos pontja a mai magyar nemzeti csapatnak, vagyis nincs jó formában lévő vérbeli csatárunk, ám, ha ez így van, akkor miért kellene egy lagymatag (vagy egy még rutintalan, ám tehetséges) valakit betenni egy fontos selejtező mérkőzésen? Csak azért, hogy elmondhassuk, hogy támadóból is regisztrálhattunk egy vagy több embert a pályán?

Annak idején én is tamáskodva fogadtam, hogy éppen Erwin Koeman holland edző jött a mi kispadunkra - ráadásul igencsak nagy pénzért -, ám mára jócskán változott a véleményem. Nem úgy, mint Kálmán bának, aki a jelek szerint egykori becenevéhez hasonlóan (Szőke Szikla) hajlíthatatlan, és nem érik el őt a változó szelek sem. Továbbra is mondja a magáét, az sem zavarja, hogy esetleg már nem a húsz-harminc évvel ezelőtti módi szerint működik a modern kor futballgépezete.

Számtalan példa volt már rá, hogy egy gárda egy csatárral is tud sok gólt szerezni, más kérdés, hogy például a Manchester United annak idején a klasszis Nistelrooy mögött olyan, majdhogynem csatár erényeket csillogtató középpályások által volt megsegítve, mint a klub etalonja Giggs vagy éppen Scholes. A tegnapi magyar-dánon is abból főzött Koeman edző, ami volt, vagyis a négy remek magyar támadó középpályást (Huszti, Gera, Dzsudzsák és Hajnal, de említhetném a most be nem vetett Halmosit is) egyszerre szerepeltette, és közülük hol az egyik, hol a másik tolódott fel éknek - többnyire Huszti. Összességében jól oldották meg a feladatukat a srácok, mert Dánia válogatottja, ha ezen a napon nem is tűnt acélosnak, azért egyértelműen jobb gárdával rendelkezik, mint mi. Ha a néhány nagy helyzetünkből egyet értékesítünk, akkor most nem járna a szája senkinek - vagy legalábbis takarékon üzemeltetné a többség

Sajnos azonban valóban kellene egy olyan játékos, aki veszélyes az ellenfél kapujára, aki leköti a védők figyelmét, aki leveszi, megtartja, majd meg is játssza a labdát. Ám a szerintem jelenleg legjobb ilyen honi futballista Priskin keveset szerepel klubjában, az meg nem kóser a legjobbak közötti megmérettetésen. A többiek pedig még nem biztos, hogy érettek az ilyen felelősség elviselésére (például a Lokiban focizó Rudolf - nem a Péter, ahogy egy okos zsurnaliszta egykor átkeresztelte, hanem a Gergely).

Már pedig, ebben a szituációban, akkor amikor a magyar fociért szorítók egy része még mindig lépcsőfokokat kihagyva a világ elitbe akarja ugrasztani a válogatottunkat, amikor az aktuális eredmény még mindig fontosabb, mint a tudatos építkezés, szóval ekkor igenis szem előtt kell tartania a kapitánynak, hogy lehetőleg tisztességes eredményt érjen el együttese. Ezt most Koeman úgy kívánja megvalósítani, hogy a meglévő alapanyagból kotyvaszt össze valami jó, használható elegyet. Reális? Mindenképpen, hirtelen nem tudunk még mi sem előrángatni egy világklasszis csatárt a cilinderből. Azt ki kell nevelni, s nem elővarázsolni! Az elmúlt évtizedek egyik leginkább a földön maradó trénere ő a nemzeti csapat élén. Szapulják emiatt a hazai kollégák? Már hogyne tennék? Ez is benne van azonban a pakliban, másra nem igen számíthatott a holland szakember. Egyelőre azonban elviseli, nyugodt, járja a maga elé kijelölt utat, aztán ha elbukik a későbbiekben, elmondják majd mindenfélének, ha viszont letesz valamit az asztalra, akkor megdicsőítik. Esetleg ugyanazok fogják ezt tenni, akik most még elfogadhatatlannak minősítik a módszereit.

A dánokkal szemben elért nulla-nulla nálam egyáltalán nem nulla dolog, bár azért hanyatt sem esek a látottaktól. Győzhettünk volna, persze, de észre kell venni, hogy sok korábbi meccsel ellentétben ezúttal neves, a sikerre nálunk esélyesebb vetélytárssal szemben voltunk partiban. Ráadásul tétre menő eseményen! Nem holmi barátságos találkozón. A mieink tét nélkül már korábban is sokszor felnőttek a másik gárda mellé, de ha már nem babra ment a játék, „megmihálylottak". Most nem. Az sem elhanyagolandó dolog, hogy a végén a vendégek szakmai vezetője elismerte, örülhetnek az egy pontnak, bár előzetesen sima győzelmet remélt, de a találkozó huszadik perce táján revideálta az álláspontját, mert jobbak voltunk, mint amire számított. Ez nem siker - még ha aprócska is? Már hogy a fenébe ne lenne az? Magyarán a dán kapitány rólunk alkotott képe megváltozott - és pozitív irányban. Persze nem adnak érte három pontot, de azért ne dobjuk már ki az ablakon, ne legyünk már ilyen fafejek, nehéz agyúak!