Mitológiát átértelmezni mindig provokatív dolog. Ahogyan mostani festő-mázolónk teszi, abban mégis van humor, még akkor is, ha a levágott vagy megnyomorított fejekből dől az undor. Christopher Ulrich, a felkavaró bélkavaró. - BeinArt. A tizennyolcadik csapás.

Fallosz- és vagina szimbólumok erdejében tekereg az, aki éppen nem kínjában, látva a lidérces festményeket. Nem kell elalélni azonnal: Ulrich az eredetiségtől még nagyon messze van, kétségtelen tény azonban, hogy a klisés alapmotívumokat rendkívül szabadon szárnyaló fantáziával bővíti újszerűvé. Mitológiát látunk kifacsarva, kigúnyolva és megalázva, de csak első pillantásra. Ulrich valójában alaptípusokat ábrázol alaptulajdonságokkal. Teszi ezt hol egy Laokoon-paródiával, hol Kronoszt festve, amint éppen vígan habzsolja saját utódait, bennünket, a Mindent.

Személyre szabott festészet ez, a szó mindenféle értelmében. A stílus nem erőltetett, szabadon enged teret ecsetnek, gondolatnak, értelmezésnek. Sem színvilágban, sem ábrázolásában nem erőszakos, még ha a témák vad horrort idéznek is. Minden betonkemény alapozás ellenére szabadon lebegteti a következtetést. Kontúrjai a vásznat szaggatják, az elmét csak cirógatják.

Egyiptomi üzekedik a rómaival, görög a keresztény és zsidó mitológiával bujálkodik. Mindebbe belekeveredik a bizarr hüllőmánia, amely képeinek többségét uralja, mutánsokkal népesítve be egy sosem látott, mégis ismerős világot. Jézus egy teknősbéka testében üldögél a villámok örökkévalóságában, stigmás kezét (karmos valamijét) szemrehányóan mutatja az ég felé, bárki is legyen arrafelé a főnök. Mellette koponya, előtte fekete skorpió, mögötte a Golgota a kereszttel. Hátán az örökkévalóságba kérgesedett páncél, a kétezer éves értetlenség.

Sokan lehangolónak tekintik Ulrich művészetét. Használják a kifejezést technikájára, lesajnálóan, de összhatást tekintetében is. Nincs igazuk. Csak az érthetetlen iránti vágy tükröződik vissza, az pedig soha nem lehet lehangoló. Naiv és mosolyra késztető igen, lehangoló azonban soha. Ha a (talán) lándzsa ütötte seb valakinél egy hatalmas, tátongó vagina fogakkal, örvénylő, idő nélküli belsővel, az nem provokáció, csupán a tudat szabadságának legőszintébb kizsilipelése.

Ulrich erős valószínűséggel soha nem fog a legnagyobbak közé emelkedni. Nem is kell neki. Átmeneti művészet az övé, keszonkamra, ahol a blöffből kikerülve megpihenhetünk, hogy felkészüljünk az igazán durva szürrealizmusra. Festményeivel nem is akarja többnek láttatni magát vagy tevékenységét, mint ami. Alakjainak némelyike megmarad bennünk, a zömét elfelejtjük. Bölcsessége és rafináltsága éppen ebben rejlik: a ráerőszakolás nélküli erőszakos ábrázolásban.

Hogy aztán mit kezdünk Jézus szenvedő arckifejezésével a hüllőtest fölött, az már a mi dolgunk. Mint a gyümölcsös joghurtnál: jobb napokon eperdarabkák vannak benne. Borús estéken húscafatok. Csak meg kell kóstolni, úgy kiderül az igazság.

Főcsapás:
BeinArt

Magáncsapás:
Demoneater

Megelőző csapások:
Szürrcsölő
Orális kínoztatás
Hattori, ha szakad
Madárlátta
Bavari beveri
Zavarosan és Tristan
A Toronygyújtogató
Emberi, TOOLonTOOL emberi
Terrorcsirke
Becsontozva
Udvarias sikoly
A nyuszi katicát zabál
Rovarbabák
Az ördög hegetűse
Tomporművek 
Szemben a démonok
A hableány hullája