Akik ismernek tudják, hogy micsoda FNM und Mike Patton FAN vagyok. :) Láttam a zenekart 2 hónapja a Novarock fesztiválon, de azért a magyar virtus mégis más, mint az osztrák hűvösség, a Sziget a fentiek ellenére is sokkal kulturáltabb, mint a sógorék bulija, ráadásul visszautasíthatatlan ajánlatot kaptam jegyügyben, úgyhogy idén sem maradhat ki:

2009. augusztus 16. Sziget Fesztivál, -Nagyszínpad, Faith no more.

“Long time no see” üdvözöl minket Roddy Bottum billentyűs az első nóta után, no igen, pontosan 12 éve voltak szigetelni. Anno rögtön a második dalnál olyan tolulás volt az első sorokban, hogy havernek majdnem ottmaradt a foga, a szónak most nem az elvont értelmében.

Erre emlékezve kicsit félve megyünk közel a színpad elejéhez, de be kell bizonyítanunk, hogy metálkoncerten két méteres hímek között 160 centi körül is van élet. Sajnos ezt a harmadik nóta környékén teljes mértékben feladjuk, miután 10 méterrel kerülünk arrébb a tömeg nyomása miatt az eredeti helyszínünktől. Levegőt nem lehet kapni, csak hátakat látunk és ide-oda sodor az emberhalom. Hiába múlt el több, mint egy évtized, a dalok ma is nagyon ütnek, óriási pogó indul be, úgyhogy kimenekülünk és az egyik óriás kivetítő alatt követjük az eseményeket. A zenekar tagjai a szokásos strici öltönyben feszítenek, Mike Patton még mindig sántikál, kár volt azzal a bottal festeni az ördögöt a falra.

Elképesztő, hogy mennyire dinamikusak, érezhetően élvezik a koncertet és hát ez a közönség nem ugyanaz, mint a Novarock fesztivál kimért osztrák fiataljai, ahol első sorból tapsikoltam és táncikáltam. Itt kőkemény csata van a számok között, mindenki küzd az állóhelyéért és teli torokból ordítják a nótákat. Hatalmas vad energiák szabadulnak fel, amit a zenekar is érez, mert az énekes egyre hülyébben kezd viselkedni. Azt eddig is tudtuk, hogy nem teljesen normális, de amit a Sziget estéjén művel, az a hajdanvolt legőrültebb időkre emlékeztet.

Egy hölgyemény bedobja a színpad elé piros bugyogóját, amit Mike bácsi az arcára illeszt és úgy énekli végig a Just a man strófáit. Közben felül egy nagydarab kopasz biztonsági ember hátára, megsarkantyúzza szerencsétlent és lepacsizik az első sorral. Mondanom sem kell közben hibátlanul énekel, sikolt, röfög, kiabál, hörög és további behatárolhatatlan zörejeket ad ki magából, sehol egy hamis hang, sehol egy tévesztés. Egyszerűen elképesztő.  Azt mondják az őrültet és a zsenit nagyon vékony határ választja el, én azt hiszem, hogy Mike Patton egy őrült zseni. A koncert elején előadja obligát dührohamát a technikussal szemben, az egyik mikrofont behajítja a közönségnek mérgében. Fuck yourself üvölti dühösen a backstage felé, majd énekli tovább lágyan az Easy dallamait.

 

A dal végén a  haját a saját nyálával simítja le, szagolgatja a kezét, majd a gatyájába nyúlkál. A közönségből valaki feldob egy piros Converse tornacipőt a színpadra, amiből kiveszi a cipőfűzőt és elkezdi lenyelni. Nem hiszek a szememnek, közben a torkához tartja a mikrofont és öklendezik. Rettenetes gyomorforgató látvány, körülöttem nevetnek az emberek, én együtt öklendezem a hangokkal, belőlem ezt váltja ki az ilyesmi. Miután lement a fűző egy kiadós nagy öklendezéssel fel is jön és énekesünk folytatja ott, ahol abbahagyta, énekel tisztán, gyönyörűen. Beteg a csávó. A többiek is hitetlenkedve nézik. Sajnos a kivetítőn alig mutatják a zenekar maradék részét, pedig nagyon nagyon odateszik magukat. Remek hangszeres tudás van az összes tag mögött. Visszajönnek egy  ráadásra, eljátszanak olyan nótákat is, amiket nagyon vártam, mint pl a King for a day, a Digging the grave. Teljes setlist ITT.  Zsibbadt aggyal állok még pár percig, pedig már levonultak, bontják a színpadot. Őrült koncert volt, fel kell még dolgozni az élményt.  A zenekar is nagyon élvezte, Roddy Bottum rögtön utána meg is írta twitterre: “KIND of a kookoo show tonight. real volatile, raw, explosive energy flowing up there. did you hungarians feel it the way we did?”

(a képeket Vermes Kata készítette, sziget.hu) még több kép itt: klikk